Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#sűrített levegő

hvg.hu Gazdaság

8,3 millió eurót kapnak Brüsszeltől sűrített levegőre

Az utóbbi években Észak-Írországról igazán nem lehetett azt mondani, hogy ne volnának fogékonyak az innovációra, de azt, hogy az országnak ipari mennyiségű sűrített levegőre volna szüksége, eddig közülük is kevesen gondolták. Pedig van benne logika.

hvg.hu Itthon

Csőpostával szállítják majd a vért a szegedi klinikákon

Beteghordók helyett csőpostával küldik a vérmintákat a következő hónaptól egyik helyről a másikra a szegedi klinikákon. Így szeretnék felgyorsítani azok elemzését. A kémcsövek egy perc alatt odaérhetnek majd a vizsgálóhelyre – írja a Délmagyarország.

Lázár János a második világháború áldozatainak emlegetésével próbál szavazatokat gyűjteni

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget

Lovasi András: Magyar Péter üzenete sokkal közelebb áll hozzám, mint Orbán Viktoré

Az MTVA szuverenitásvédelmi válasszal reagált a Telex kérdéseire

Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

Parászka Boróka: Két magyarellenes uszítás közt Orbán orra előtt képezte magát Orbán Viktorrá George Simion

Kubatov Gábor kifakadt az MLSZ döntése miatt: A legnagyobb ostobaság, amit az elmúlt 14 évben láttam

Szijjártó Péter kiutasított két, általa kémnek nevezett ukrán diplomatát

Skizofrén élménygép: teszten a finoman kemény Mercedes-AMG CLE 53 sportkupé

A címlapról ajánljuk